Archive for március, 2012

Mei Tai

Jellemzői, kialakítása

A mei-tai ötvözi a hordozókendők kényelmességét és a csatos hordozók praktikusságát. A mei-tai ázsiából eredő hordozó. Kialakítását tekintve egy nagyjából négyzet alakú testből és négy pántból áll. A test, ami a baba hátát takarja és tartja, általában párnázott és formázott. A pántok pedig a derékrészen vízszintesen vannak a test aljához varrva, felül pedig a vállpántok átlósan vannak a testhez varrva.

A pántok a legtöbb mei-tainál legalább egy részen párnázottak, amik a hordozó személy kényelmét szolgálják. A test rész teljes egészében vagy legalább a comb résznél szintén párnázott ami a baba kényelmét szolgálja.

A mei-tai test részéhez kapcsolódhat kapucni is, ami vagy levehető és tépőzárral a testhez rögzíthető, vagy a mei-taihoz van hozzávarrva és használaton kívül vagy lóg vagy elrejthető egy zsebben. Ennek az a célja, hogy tartsa a baba fejét ha elalszik, vagy védje naptól, széltől, vagy egyszerűen csak elbújhasson benne a baba, ha már túl sok inger érte.

Anyagát tekintve bababarát anyagokból készül, pamut, vászon, esetleg a dekoráció selyemből, mivel a babák előszeretettel rágicsálják a vállpántokat, ezért fontos, hogy természetes összetevőkből álljon.

A mei-tai a hordozókendő mellett a másik legnépszerűbb hordozóeszköz. A mei-tai előnye, hogy a kialakításának köszönhetően viszonylag gyorsan és könnyen elsajátítható a használata, nem bonyolult a megkötése ezért azoknak ideális választás egy mei-tai, akik idegenkednek a hordozókendőtől, de a csatos hordozótól változatosabb hordozóra vágynak. Illetve javasolt a hordozókendő mellett is a használata, ha gyorsan akarjuk magunkra kötni a babát, vagy kisgyermeket és a hordozókendő megkötését problémásnak ítéljük meg, mert pl. kocsiból kiszállva a hordozókendő feltörli a földet. Read the rest of this entry »

Je Porte Mon Bébé kendők, JPMBB

Jellemzői és kialakítása

 

Ez egy speciális rugalmas kendő, ami tulajdonképpen egy márkanév is egyben, amiért érdemes róla beszélni az az a speciális tulajdonsága, hogy ötvözi a szövött kendők sokoldalúságát és a rugalmas kendők kényelmét. Ez egy francia gyártmányú kendő, JPMBB-nek i szokták rövidíteni, amely 95% pamutot és 5% spandex-t tartalmaz, vastagabb, mint egy rugalmas kendő, emiatt a teherbírása nagyobb, mint a rugalmas kendőknek, és ugyanúgy alkalmas mind elől, csípő és háton hordozásra is.

A kendő közepén egy másfajta színből készült anyagbetét van varrva, ami középjelzéssel is el van látva, ez segít a kendő kötéseknél.

Újszülött kortól 14kg eléréséig javasolja a gyártó, ez babától függően 1,5-2 éves kort jelent. Ezért hosszabb ideig használható, mint egy átlagos rugalmas kendő és háti hordozásra is alkalmasabb.

Két fajta méretben kapható 3,5 és 5,0 méter hosszúságban. Újszülött korban az anyag puhasága miatt kényelmesen öleli körbe a babát elől hordozásnál, később ahogy nő a baba a többi hordozási módot is ki lehet próbálni vele.

 

Fotó forrása: http://jeportemonbebe.com/

 

 

 

 

 

 

Read the rest of this entry »

Kanga

Jellemzői, kialakítása

 

A kanga egy igazán tradicionális afrikai babahordozó eszköz, elsősorban Kenyában és Tanzániában a nőknél a mindennapi viselet része. Kialakítását illetően egy téglalap alakú, kb. 160 cm hosszú és, kb. 100 cm széles vékony anyag, amely gazdagon díszített, hagyományosan körben fut egy minta, közepén pedig egy ábra vagy egy másfajta mintázat, egy szuahéli üzenettel. Sokszor ez az üzenet az, ami számít a kanga megvásárlásánál. Gyönyörű színekben pompáznak. A kanga használatát nézve az ember arra gondol, hogy az afrikai asszonyok nem csinálnak túl nagy ügyet a baba hordozásból:-) Adott egy nagyobb méretű anyag, ami jó szoknyának, ruhának, akár fürdőruhának is, vagy fejkendőnek, de még terítőnek is, ha pedig éppen nincs más kéznél akkor felkötjük a derekunkra és belekötjük a babánkat és úgy csináljuk a dolgunkat.

Fotó forrása:www.suluhu-peacekanga.org

Read the rest of this entry »

Karikás kendő

Jellemzői, kialakítása

 

A karikás kendő anyaga a szövött kendőhöz hasonló, hosszúkás téglalap alakú, amelynek az egyik vége elkeskenyedik és ezen a végén két karika található. A karika általában rá van varrva az anyagra, de vannak olyan megoldások, amikor a két karikát csak átfűzik a végeken, ez is elég stabil tud lenni. Általában 50-70 cm széles és 1,6-2,5 méter közötti hosszúságban kapható. Elsősorban félvállas hordozásra, csípőhordozásra alkalmas. Bár vannak előlhordozási és háton hordozási pozíciók is, de ezeknél a pozícióknál is a teher csak egy vállon van, ezért hosszú távon nem javasoltak. Használata során a karikák segítségével rögzítjük a kendő szárait, ezzel feszítjük vagy lazítjuk a kötést. Nagy előnye, hogy könnyen, gyorsan megköthető és betehető, kivehető belőle a gyermek, mivel rövidebb az anyag, ezért kis helyen elfér, kisebb helyre összehajtható.

Read the rest of this entry »

Rugalmas hordozókendő

Jellemzői, kialakítása

 

Anyagából adódik az elnevezése, mivel ezek a kendők olyan speciális anyagból vannak, amelyek sokkal rugalmasabban nyúlnak, mint egy szövött kendő és így könnyebben állíthatók a baba testéhez. Anyaga puhább, könnyebb, vékonyabb mint egy szövött kendőé, ezáltal jobban simul a baba hátára.

A rugalmas hordozókendő szintén egy téglalap (vagy csapott végű téglalap) alakú anyag, általában rövidebb és keskenyebb, mint egy szövött kendő. Szélessége 50-60 cm között, hosszúsága 3,8-5,5 méterig terjedhet.

Használata során biztosított a váll, hát egyenletes terhelése, a baba csípője és lába megfelelő tartásban van benne.

Újszülötteknél puhán öleli körbe a baba testét egy rugalmas kendő, ezzel ez a kendő hasonlít legjobban a mama pocakjában való létre. Kezdőknek és újszülötteknek nagy örömet okoz a használata, de ha megszeretted számíts rá, hogy nem ez lesz az egyetlen hordozóeszközöd:-)

  Read the rest of this entry »

Szövött hordozókendő

Jellemzői, kialakítása

A legsokoldalúbb hordozóeszköz, ami a baba születésétől kezdve a 4-5 éves korig is kiszolgálja a babát és a mamát egyaránt. Egy jó hordozókendő teherbírása akár 18-20 kg is lehet kötésfajtától függően, persze ekkora súlyú gyereket már inkább az apák hordják, mint a mamák. A hordozókendő tulajdonképpen egy hosszú téglalap alakú szövött anyag. Szélessége és hosszúsága változó 50-70 cm széles és 270-540 cm hosszú is lehet. A vége lehet egyenes vagy csapott.

 

Anyaga többféle lehet pamut, len, gyapjú, kasmír, kender, kapok, rámi, selyem, tusza-selyem. Az alapanyag kiválasztásánál a jó minőségű kendők általában biopamutból készülnek, ami azért előnyös, mivel a hagyományos pamut előállítása során felhasznált növényvédőszerektől mentesen állítják elő, ezért ha a baba megrágogatja a kendőt akkor sem jut a szervezetébe semmilyen káros anyag.

Szövésmódja szintén többféle lehet a leggyakoribbak a sávolyszövésű kendők. Vannak egyszínűek, csíkosak, mintásak, limitált szériás egyediek, gyakorlatilag a gyártók fantáziája végtelen. A szövésmód részben meghatározza a rugalmasságát is kendőnek. A használat során kulcsfontosságú, hogy a kendő kényelmes  és rugalmas legyen a gömbölyded formákat is jól körülölelje, ezért erre a legalkalmasabb a sávolyszövésű kendő. A mintázási eljárásnál megkülönböztetünk  még jaquard típusú kendőket, amelyek anyagukban mintásak, ezért ez nem egy szövéstípust jelöl, hanem egy mintázási eljárást.

Anyagvastagság szempontjából is megkülönböztethetőek a kendők, ami szintén elég jelentősen meghatározza a hordozás kényelmességét. A vékony kendők, újszülött korban, kis súlyú babák hordozására és melegben általában kényelmesebbek, viszont hosszú távon nem jól használhatók. A vastag anyagok a gyakorlatban sokkal univerzálisabbak, mivel bármilyen súlyú baba hordozására bármilyen évszakban alkalmasak.

 Hordozási pozíciók:

Abból adódóan, hogy semmilyen speciális szabás nem korlátozza a hordozókendők használatát a legrugalmasabb és legsokoldalúbb használatot teszi lehetővé, mivel számtalan megkötési mód közül mindenki kiválaszthatja a saját maga által legkomfortosabbnak tartott hordozási módot. Alkalmas elől, csípőn  és háton hordozásra is.

Viszont ez szerintem az egyik hátránya is, mivel azoknak akik nem elkötelezett babahordozók, bonyolultnak tűnik a rengetegféle megkötési mód megtanulása. Ezért sokan bele sem kezdenek. Pedig rosszul teszik.

A hordozókendő használat közben egyaránt nagyon kényelmes és biztonságos a babának is és a mamának is. Nem véletlen, hogy sok baba egyszerűen elalszik a kendőben. Ha jól kötöd magadra, akkor a kendő nem vág, nem húz, nem kényelmetlen, nem fáj benne a hátad, vállad, derekad. A babának megfelelő pozíciót biztosít.

Minden pozícióban jól tartja a baba lábát megfelelő szögben, hogy a baba csípője megfelelően fejlődjön. De a kendő használata nem helyettesítheti az ortopédus által javasolt terpeszpelenka vagy kengyel használatát, viszont hordozni ezek használata mellett is kimondottan célszerű és lehetséges is.

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy évszaknak megfelelően tudod azt is variálni, hogy hány réteg anyag fedje a babát, ezáltal mennyire legyen benne melege, sok kendő kötésnél ezt menetközben is meg tudod tenni.

 Előnyei:

  • Rengetegféle megkötési módja létezik, amelyet mindenki a saját igényei szerint alkalmazhat
  • Bármilyen testalkatú hordozószemélynek ideális, bármilyen súlyú baba hordozására alkalmas
  • Egy hordozókendő alkalmas több hordozószemélynek is bármennyire eltérő testalkatúak is
  • Egy jól megkötött kendő a legkényelmesebb mind a babának, mind a mamának
  • Egy kendővel a teljes hordozási időszakot ki lehet szolgálni újszülött kortól 4-5 éves korig, nem kell újabb kendőket venni a baba növekedésének megfelelően
  • Hordozás közben sok kötésmódnál állítható az, hogy hány réteg anyag fedje a babát, így melegebb vagy hidegebb időben is jól variálható
  • A legtermészetesebb hordozóeszköz, mivel a baba és a hordozószemély testére is tökéletesen rásimul
  • Hosszú távú hordozásra is kiválóan alkalmas
  • Egyes kötések a babával együtt is vagy önmagukban is megköthetők
  • Egyes kötésmódok szorossága használat közben is után állítható a baba levétele nélkül
  • A hordozási időszak elteltével a kendő számtalan más célra is jól használható

 

Hátrányai:

  • A megkötési módokat tanulni kell, ami a legidőigényesebb az összes hordozóeszközhöz képest
  • A kendő megkötése közben a legtöbb esetben a kendő szárai lelógnak a földre, különösen egy hosszú kendőnél
  • Egyes kötésmódoknál a szorosság utólag már nem állítható
  • A hordozókendő összehajtva is elég nagy helyet foglal el, ezért csak egy nagyobb fajta női táskában fér el
  •  A legtöbb kötést minden alkalommal újra kell kötni, de ez alól is vannak kivételek, amelyeket csak meg kell lazítani és így máris ki-be tehető bele a baba
  • Sokaknak ellenérzései vannak azzal kapcsolatban, hogy csomót kell rá kötni
  • A hosszú kendő használata során egyes kötésmódoknál sok a felesleges anyag